Politikus balfasz – remélem, hogy hallasz
Ha kedves az életed, jobb, ha távolságot tartasz
Hiába mesélsz – mindig mellébeszélsz
Beszívva bérelt yachtokon luxus kurvákkal kefélsz
Henyélsz közpénzen – pofátlanul szerényen
Horogkeresztények, miattuk sír a szentlélek
Az igaz hívő megveti az egyházat, a papokat
Vakok vezetnek vakokat – leszakad a vakolat
Stadionok épülnek kórházak helyett
Lecsúsznak a tömegek, mint a kocsmában a felesek
Ha kérdezel, terelnek – sablonokat felelnek
Kitüntetik egymást – szobrokat emelnek
csillivilli Parlament – omladozó kórterem
Szolgalelkek tapsolnak, amikor a dob pereg
Honatyák, akik mögött gyanús körök állnak
Egy pénzzel teli zsákkal…

Nincs már (nincs már) igazság (igazság)
Az „i” betűt is ellopták, marad a gazság
Negyven éve, húsz éve, tíz éve, öt éve
Ugyanaz a történet (parazita politika)

Politikus csibész – a tévében egy színész
Az ilyenekre mondták régen azt, hogy pribék
Mindent szabad neki, neked viszont tilos
Ha a szarkavarás kínos, akkor ötven évig titkos
Lejárató kampányok – nincsenek szabályok
Az anyjukat is elásnák élve ezek a patkányok
Milliárdok az egyik zsebből a másikba
Másoknak csak a segélyek jutnak meg a pálinka
Gyenge, aki szegény – ez a gazdagok világa
Ha benézel a függöny mögé megfognak és kivágnak
Diplomaták, testörök a villában
Sötétségben tartanak, hogy ne láthassunk tisztábban
Védik őket rendőri sorfalak
Manipulált statisztikákkal tényeket mosdatnak
Ne hidd, hogy a hatalmat érdekli az álmaid
Helyettük megkapod a ketrecük rácsait

Nincs már (nincs már) igazság (igazság)
Az „i” betűt is ellopták, marad a gazság
Negyven éve, húsz éve, tíz éve, öt éve
Ugyanaz a történet (parazita politika)

Lehallgató készülék a szobában
Romokban a jogállam – nem nehéz a mutyizás a homályban
A hatalom a saját szabályait kijátssza
Megadóztatja azt is, amit az emberek kihánynak
Hiába tagadják, megkötik a lábaid
Engedik hogy fuss, de közben csörögnek a láncaid
A rendőrség törvényt sért – felmentik a többségét
Fentről befolyásolják a hatóságok döntését
Zsarolás, megfigyelések, kenőpénzek
Titkos megbeszélések, csak papiron létező cégek
Öltönyös bünözők, alvilági górék
Ahol sok a lóvé, ott előbb-utóbb sok a kópé
Mindegy kinek a nevét dobod az urnába
Ez a pénz diktatúrája – csak röhögnek a pofádba
Ahogy Tonhauser mondta:
„A politika és a szervezett bûnözés között szoros a kapcsolat”